Család

Mivel tanári munkám talán kissé több szabadidőmet vonta el a családtól, mint ha nyolctól négyig dolgozó hivatalnok lennék, akinek az akták másnapig eszébe sem jutnak, azt pedig, hogy hétvégén is a hivatalos ügyekkel foglalkozzék, csak valami más, alternatív valóságban tudja elképzelni – amikor a weboldalamat összeállítottam, a család határozottan megtiltotta, hogy szerepeltessem őket. “Nem szeretnénk ezzel is részt vállalni a munkádból!” Valamit azért csak odaloptam, úgysem veszik észre, hisz egy tanár hitelességéhez szerintem azért hozzá tartozik a “normális” családi háttér is. Mire nyugdíjba mentem, enyhült a tilalom szigora, a három gyerek lassan sorra felment a Fészre, a feleségem megkért, hogy tegyem fel néhány textilmunkáját, ékszerét, úgyhogy alább kissé részletesebb családi háttérrajz következik.  ( A szüleim, nagyszüleim a Medgyesegyháza írásban, illetve a családi fotóalbumban szerepelnek.)

Feleségem 1973 óta Imre Éva von Törökszentmiklós. Alapvetően kosaras irányító, de minden sportban ügyes, kivéve a biciklit. ( Én – mint a sporttörténelemben olvasható – épp fordítva.) Matematika – kémia szak nappalin, magyar nyelv és irodalom szak levelezőn, könyvtár szak elkezdve, abbahagyva. Kedvenc szerzői: Bánffi Miklós, Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Térey János, Krasznahorkay László és még sokan mások. Kedvenc zenéi ( Klasszikusokon túl Pl. Dés), filmjei, előadóművészei ( Pl. Kulka János) is vannak. Szokott felolvasni.

Első fiunk – István – reklám szakember. Felesége pszichológus, félúton az üzleti világ meg a terapikus gyakorlat között. Két gyereke: Mira 13. o. és Dávid5. o. Gazdagréten élnek.

Középső fiunk – Gergő – informatikus, egy belga gépgyár budai irodájában dolgozik. Felesége kereskedelmi végzettségű, egyelőre főállású anya. Fia: Szávai Tamás. 1.o. Csillaghegyen élnek.

A legkisebb – Katalin – Közgazdász (Közgáz)  illetve Creative Writing (Manchester Metropolitan University), Manchesterben dolgozik közgazdasági informatikusként. (Lásd még: kedvenc olvasmányaim.)

Családi fotóalbum. ( Majd lesz.)